Öreg zongorám. 150-160 éves lehet. Ajándékba kaptam. Igen ilyen is van ki gondolná. Valamikor réges régen zeneművészetibe jártam, Zongora szakra. Sok gond volt a kezemmel aztán jöttek más gondok is én pedig másik pályán kötöttem ki. A zenétől eléggé messze. :-) Férjhez mentem, megszülettek a gyerekek, nem volt időm gyakorolni. Nem szívesen szembesültem volna azzal mennyit is felejtettem. Nem ültem le játszani. Fájó seb maradt sokáig a pályamódosítás is. A pianínómat eladtuk, én akartam így. Egy éve körülbelül a gondviselés úgy gondolta itt az ideje annak, hogy másképpen legyen. Ekkor került hozzánk ez a csodálatos hangszer. Az első amit eljátszottam rajta az Ave Maria volt. Folytak a könnyeim.
11 megjegyzés:
Csodálatos!....
hét évig én is tanultam zongorázni,de ma már semmit nem tudok lejátszani.Hiányzik az,hogy leülök és könnyedén eljátszok egy szép darabot.Vágyódom egy pinínóra,de nehéz lenne újra kezdeni?Nem tudom...A zeneiskolás éveimről csak rossz emlékeim vannak.:(
Fantasztikus,nosztalgikus fotókat készítettél....mesevilágosat!
örülök, ha tetszettek a képek. Én meg pont úgy érzem, hogy nem tudok fényképezni. Többnyire nem is . Szerintem. Utólag veszem észre mindíg, hogy valami lemaradt a képről. Tanulom a dolgot lelkesen.
Gyönyörű hangszer! Én sohasem tanultam zenét, de szerettem volna. Csak furulyázni tanultam a fősulin. Az is már csak ábécésnévről megy, a suliban szerették a gyerekek énekórán. Mindig megtapsoltak, ami muris volt egy Süss fel nap után.:-) Ha tanulhattam volna hárfát, vagy zongorát, esetleg hegedűt választottam volna. Sok ilyen cd-t hallgatunk Ábellel!
micsoda fotóóók, na tessék!! nagyon hangulatos:)!
Köszönöm Rita:-)
Sikerült meglepnem egy kicsit saját magam, mert a nyaralásotok óta várom az új bejegyzésedet (valahogy kimaradtál az rrs feedemből...), most meg alig győzlek visszaolvasni. Ezért örültem annyira, mikor a blogomban is írtál, mert azt hittem, teljes a csend körülötted, közben meg mégsem. :-)))
A my gift to you nekem is nagyon tetszik, csak még nem kezdtem bele a hímzésébe, pedig mindenem megvan hozzá, már nagyon ideje lenne.
És a zongora... én mindig csak álmodoztam róla, hogy megtanulhatok játszani ezen a hangszeren, mire kikönyörögtem a szülőktől, addigra állítólag már túl idős voltam hozzá (8 évesen). Nagyon hangulatosak ezek a képek szerintem! Kedve támadna az embernek leülni mellé játszani egy sor világító mécsessel a tetején. :-)
Szia Anita!
örülök, hogy itt jártál. Átküldenéd a linkedet, mert nem tudok bemenni hozzád. Valami hibát jelez. Én sem értem.
Hangszert tanulni egyébként soha nincs későn. Na jó persze ez nem teljesen igaz:-) De az ember ha saját örömére tud egy kicsit játszani az is nagyszerű.
Anita hát persze hogy be tudok menni hozzád:-)
Igen, én vagyok akrucip blogspoton és freeblogon is. :-))) De látom, már közben rájöttél ám. Egy ideje Anitát ír ki a rendszer a bejegyzéseimhez, ezért kavarodhattál meg egy picit. :-)
A zongorázást nem művészi szinten gondoltam művelni, inkább csak saját kedvemre. Hátha még lesz kedvem egyszer nekilendülni.
Még 1x le kell írnom-beleolvasgatva a blogodba láttam,hogy nem hiszed,hogy jók a fotóid-,hogy beleszerettem a zongorás fotóidba!!!Varázslatosak!!!!
Megjegyzés küldése