...ezt is. Ez is azok között a gondolataim között volt amik akkor fogalmazódtak meg bennem amikor anyukám elment. Arra gondoltam, hogy Ő horgolt, kötött a családban minden új gyereknek. Még a dédunokáinak is. Na meg persze az unokáknak és nekünk a felnőtt gyerekeinek is. Nekem, nekünk szülőknek ez olyan természetes volt. Igaz, hogy én karácsonyra készítettem pár kiscipőt, de a nagy dolgok anyu kezeiből kerültek ki. Érdekes, hogy az ember vesztesége mennyi mindenből tevődik össze. Azon is elgondolkodtam, hogy mi anyák miből is állunk. Simogatásból, időnként korholásból, a rétes ízéből egy meghorgolt terítőből. Olyan apróságoknak tűnnek de mégis a mindent jelenti.
Szóval, folytatnom kell. Ez az örökségem. Szomorú felismerés, de az én unokáimnak már csak én tudok horgolni. Meg kell tanulnom rendesen ezt a "szakmát" is.
Tegnap este elővettem a horgolótűmet és nekiláttam egy két apróságnak. Egy picike rózsa, egy nyuszi, (lapos nyuszi) és Sárának ( ő most a szüleim legkisebb dédunokája) egy kis kendőkezdemény ami eddig elkészült. A kendőt talán vasárnapig befejezem , akkor megyünk apuhoz.
Találtam egy pillangó mintát, megosztom veletek.
Rutinos horgolókat kérdezném: Jól gondolom, hogy a pillangót nem egyben kötjük? Ha értitek mire gondolok. Picike az egész de tegnap kifogott rajtam. A nyilak nekem azt jelentenék, hogy ott váltok fonalat illetve onnan indulok egy egy résszel?
