Ma reggel megnéztem az egyik kedvenc blogomat. A szerzője azt írta, hogy néha úgy érzi egyedül, magában motyog öncélúan. Hirtelen olyan rossz kedvem lett és minek titkoljam a csalódottság is eluralkodott rajtam. Aztán nekiláttam rendbe tenni a blogolással kapcsolatos gondolataimat. Gondoltam megosztom Veletek. Persze lehet, hogy én is csak magamban motyogok....
Őszinte leszek, nem néztem meg mióta írom ezt a böködős blogot. Lassan talán két éve is lehet. Soha nem rendeztem évfordulós játékot, nem szerveztem semmit. Kikerekedett szemmel néztem a csodákat amik mások kezei körül kerültek ki. Sokszor ámultam a szépségeken amiket a blogos ismerősök készítettek és sokszor nem is lehetett ezt szó nélkül hagyni:-) De...sokszor csak nézelődni volt időm és kommentet hagyni esetleg nem. Ez nem azt jelenti, hogy nem néztem csodálattal elismeréssel mások munkáit. Csak hát munka (felelős beosztás ) mellett és az otthoni második műszak mellett ami nekem 4 órától kezdődik nem jut mindenre idő. Sőt akinek ismeretlen lenne elárulom, szinte észre sem veszem és már este van. A három gyerek még ha nincs is jelen a hét minden napján ad elegendő intézni és aggódni valót, na és életem első embere a férjem is számít rám. Ami a blogolást illeti az utolsó sokszor a sorban.
A minap azon kaptam magamat, hogy ha véletlenül van időm és energiám, mert nem kedv kérdése, akkor jövök és magyarázkodom. Na de kinek is? Azt hiszem nem kellene. Nem keserűséggel mondom inkább csak a felismerés beszél belőlem. Fontosak a blogos barátságok, de nem veheti át az igazi BARÁTSÁG helyét. ( a legjobb barátnőm rendszeresen olvassa a blogomat de nem ír, hiszen úgy is beszélünk, ja és apám is)
Van egyébként egy két emberke akivel néha emailt is váltok, de nagy általánosságban arra jöttem rá, hogy ha csak a gondolataimat írom le keveseket érdekel. Ha nem tudok felmutatni profi képeket igazából hiába a sok munka az elkészült dolog mögött olyan mint egy rosszul sikerült kirakat. IGEN jól hallani ma keserű vagyok. Sok a gondom. Anyám beteg, a középső gyerekemmel küzdünk. Ez is az életem része. De egyébként boldog vagyok, mert ezeket a nagy problémákat leszámítva , vagy éppen ezekkel együtt, rend és békesség van bennem. Aztán, szinte lelkiismeret furdalásom volt attól, hogy míg sok sok szép dolog cserél gazdát nem kis renszerességgel addig én képtelen vagyok ilyesmire időt szakítani . A barátnőmnek viszont most horgoltam egy szép sálat, nem tudom értitek e mire gondolok.
Egy szó mint száz, arra jutottam, hogy a magam választotta blogvilág kihívásainak nem tudok eleget tenni. Aztán ettől kicsit rosszul is éreztem magam. Amolyan körön kívülinek és a jelek is ezt mutatják.
Ma reggel úgy ébredtem, hogy életemnek ezt az egyáltalán nem meghatározó részét is rendbe teszem. Magamban, magamnak, hogy ne kelljen aggódnom. Talán át is alakul a blogom. ( Ha ezen lehet még egyszerűsíteni) :-)
Szeretném ha SENKI nem értene félre. Vannak blogok ahová szinte minden nap bekukkantok pár percre, mert olyan csodálatos amit ott látok. Felüdít. És ezt sem fagyasztom be, talán minden marad a régiben épp csak arra jutottam, hogy le kell írnom: nem dől össze a világ -ez a blogos-ha a rosszul sikerült képeim vagy a gondolataim néha nem találnak "vevőre". De...talán éppen ezért arra is jutottam, hogy a gondolatokat meg kellene hagyni a hús -vér barátoknak a családnak. Amíg ugyan is leírom őket (a gondolatokat) vagy felerőlködöm a rosszul sikerült képeimet nem velük foglalkozom, pedig ők "válaszolnak".
Az Isten széke alatt blogomat nem folytatom. Majd ha ellenállhatatlan vágyat érzek akkor ide írok az építkezésünkről. Vagy oda? Rájöttem ez a mi házunk a mi életünk. Nem kell mindent és nem is lehet mindent megosztani másokkal.
Barbival közös blogunkat az olaszt viszont folytatom. Sőt egyre inkább szeretném:-) Aki egy picike kedvet is érez az jöjjön. Kata és Magdaléna ténylegesen ott állnak a blog mögött mint segítség. Tanítanak, segítenek önzetlenül.
Utólag visszaolvasva nem túl pozitív a poszt kicsengése, de hát ez van. Mondom, gondjaim vannak. de történnek jó dolgok is és abból azért több van.
Szép napot Mindenkinek!
14 megjegyzés:
Én sem mindig hagyok megjegyzést, sőt, de kíváncsian olvaslak mindig :) Remélem minden rendbejön és elszállnak a negatív gondolataid :), szorítok.
Jaj, kedves, tényleg szomorúra sikeredett ez a bejegyzés. De teljes mértékben megértelek. Tégy ahogy jónak látod, de azért azt el kell mondjam, hiányolnálak!
Ilyen időszakom nekem is volt, majdnem töröltem a blogot, de aztán elmúlt:)
Szerintem itt is az a fontos, mint mindenhol máshol: összehangolni a vágyainkat a lehetőségeinkkel, és aztán nem rágörcsölni. Ezt kívánom neked is, hisz nekünk is az a jó, ha csak ritkán írsz, de azt szívből teszed.
És hidd el, normális blogolónak nem az ajándékosztás-kapás vagy létszám a fontos, legalábbis ezt hiszem. Sosem tudhatod, mennyien kíváncsiak "csak" a gondolataidra. Nem is tudsz róla, de talán tudat alatt segítesz másoknak, ötletet, ihletet vagy csak egy szép percet okozol.
Anyukádnak mielőbbi javulást kívánok!! Virtuálisan ölellek:) Kató
Drága Csilla! Mélységesen megértem a szavaidat! És elfogadom. Várom, figyelem, ha valamivel jelentkezel, de a Te blogod, a Te döntésed mikor és hogyan alakítod! Remélem sok negatív után Neked is sok pozitív következik! A Jóisten pedig azért ró ránk nehéz feladatokat, hogy felajánljuk Neki büszkén a szenvedésünket. Remélem, azért emailben jelentkezünk egymásnál időről időre. Örülnék neki! Látod, én meg az olaszt hanyagolom, mindig benézek, de túl sok dologba fogok bele egyszerre (nekem ez a menekülés sokminden elől). Később már nekem sem lesz rá ennyi időm, és lehet, hogy kedvem sem. Puszillak, ölellek barátném!
Nagyrészt igazad van! Viszont azt hozzátenném: De jó annak, akinek van ilyen barátnője!
Drága Csilla!
Megértelek teljesen....Ilyen munkatempó és nagycsalád mellett tényleg nem a blog a legfontosabb,hiszen mindnyájan tudjuk,hogy sok időt elvesz.Ráadásul sok idegen-névtelenül olvasó-emberre nem tartozik az életünk.
Nekem most jólesik vele foglalkozni,de megtehetem egyenlőre.Aztán ki tudja,mit hoz az élet?
Jólesik olyan sorstársakkal találkozni itt,mint te is.Én nagyon örülök,hogy találkozhattam veled így virtuálisan is,aztán ki tudja? Jó lenne 1x személyesen is....Nem is egyszer.:)
Mindenki okosakat írt és kedveset,KicsiKató is: és ez nekem is szól: ne görcsöljünk.:)
Az Isten széke alatt blogodat sajnálom nagyon,hogy bezárod.:(
És ha meghívósra tennéd? Olyan gyönyörű a neve: Isten széke alatt.Mint egy csoda::)
Puszillak!!!!!!
Csilla! Te látsz engem?:)
Szeretlek. Mindjárt kisüt a nap és akkor minden jó lesz!
Ildi
:-) Ildike! Előbújtál? :-)Jó LENNE TALálkozni megbeszélni a dolgokat. Holnap hívlak.
pussz.
Csilla kedves, egy mosoly neked, még ha virtuális is!
Szerintem nagyon sok igazság van aban, amit írtál. Tégy úgy, ahogy a legjobbnak érzed:)
Mi itt leszünk, akár ritkán, akár gyakran írsz majd:)
Dràga Csilla!
Teljesen megèrtelek, ès engem is hasonlò gondolatok foglalkoztatnak az utòbbi idoben, nem is nagyon irok màr a blogra. Mèg nem dontottem el, hogy mi lesz vele, folytatom, vagy nem.
Nagyon fontos a csalàd, a baràtok, az igaziak, az èlok, mert ok àllnak ott melletted az igazi èletben, jòl is nèznènk ki, ha nem igy lenne. En viszont nagyon orulok neki, hogy igy a blogokon keresztul megismerhettelek, (ez most ugy hallatszott, mintha valami bucsuzkodàs lenne, pedig nem az), ès remèlem elhiszed: mèlyenszàntò gondolatok, gyonyoruen beàllitott fotòk, fantasztikusan kivitelezett profi himzèsek tomege nèlkul is èn azèrt a te (ès a ti) blogotokat kedvelem a legjobban. A kevesebb sokszor tobb, ès az egyszerubb elegànsabb. Egy hatalmas olaszos ölelèst kuldök neked rengeteg napsutèssel!
Katica:-)))))))))))))))))
Lányok!
Olyan sokan írtatok, hogy nem tehetem meg azt, hogy nem válaszolok pár szóban.
Ildi bejegyzésére, de inkább a többieknek: Ő a legjobb barát.
Kriszta, Julcsi, Kicsikató , Barbi, Gabella Mammka, éreztem hogy Ti majd jelentkeztek. Pontosabban Kriszta és Gabella megleptek. Úgy látszik ők a láthatatlan csendes olvasók. Köszönet érte.
Rita, köszönöm a mosolyt.
Klaudia azt hiszem előbb vagy utóbb élővé kellene tenni a virtuális kapcsolatot. Közel van a csokigyár:-)
Katica. Amit írtál meg sem lepett. Vannak emberek akik ismerősnek tűnnek a sok sok kilómétertávolság ellenére is. A hétvégén szusszanok aztán újra olasz. Az olaszos ölelés
jókor jött.
Kedves Csilla, már múltkor is olvastam a bejegyzésed, de sajnos reagálni már nem volt időm. Szerintem ezek mind nem számítanak, hogy ki hányat és miylet tesz fel, csak magunkban kell tudnunk, mit jelentett elkészíteni egy-egy apróságot. ha örömöt okozott, már megérte. Én mindig szívesen olvaslak itt is, a házatokról szólót is, remélem, már átlendültél a keserűségeden, és mosolyogsz! Hacsak másért nem, mert nekem készítettél egy recepteskönyvet, amit akárhányszor kinyitok, mindig eszembe jutsz, még a levélkéd is őrzöm benne:)
Megjegyzés küldése