Ma reggel megnéztem az egyik kedvenc blogomat. A szerzője azt írta, hogy néha úgy érzi egyedül, magában motyog öncélúan. Hirtelen olyan rossz kedvem lett és minek titkoljam a csalódottság is eluralkodott rajtam. Aztán nekiláttam rendbe tenni a blogolással kapcsolatos gondolataimat. Gondoltam megosztom Veletek. Persze lehet, hogy én is csak magamban motyogok....
Őszinte leszek, nem néztem meg mióta írom ezt a böködős blogot. Lassan talán két éve is lehet. Soha nem rendeztem évfordulós játékot, nem szerveztem semmit. Kikerekedett szemmel néztem a csodákat amik mások kezei körül kerültek ki. Sokszor ámultam a szépségeken amiket a blogos ismerősök készítettek és sokszor nem is lehetett ezt szó nélkül hagyni:-) De...sokszor csak nézelődni volt időm és kommentet hagyni esetleg nem. Ez nem azt jelenti, hogy nem néztem csodálattal elismeréssel mások munkáit. Csak hát munka (felelős beosztás ) mellett és az otthoni második műszak mellett ami nekem 4 órától kezdődik nem jut mindenre idő. Sőt akinek ismeretlen lenne elárulom, szinte észre sem veszem és már este van. A három gyerek még ha nincs is jelen a hét minden napján ad elegendő intézni és aggódni valót, na és életem első embere a férjem is számít rám. Ami a blogolást illeti az utolsó sokszor a sorban.
A minap azon kaptam magamat, hogy ha véletlenül van időm és energiám, mert nem kedv kérdése, akkor jövök és magyarázkodom. Na de kinek is? Azt hiszem nem kellene. Nem keserűséggel mondom inkább csak a felismerés beszél belőlem. Fontosak a blogos barátságok, de nem veheti át az igazi BARÁTSÁG helyét. ( a legjobb barátnőm rendszeresen olvassa a blogomat de nem ír, hiszen úgy is beszélünk, ja és apám is)
Van egyébként egy két emberke akivel néha emailt is váltok, de nagy általánosságban arra jöttem rá, hogy ha csak a gondolataimat írom le keveseket érdekel. Ha nem tudok felmutatni profi képeket igazából hiába a sok munka az elkészült dolog mögött olyan mint egy rosszul sikerült kirakat. IGEN jól hallani ma keserű vagyok. Sok a gondom. Anyám beteg, a középső gyerekemmel küzdünk. Ez is az életem része. De egyébként boldog vagyok, mert ezeket a nagy problémákat leszámítva , vagy éppen ezekkel együtt, rend és békesség van bennem. Aztán, szinte lelkiismeret furdalásom volt attól, hogy míg sok sok szép dolog cserél gazdát nem kis renszerességgel addig én képtelen vagyok ilyesmire időt szakítani . A barátnőmnek viszont most horgoltam egy szép sálat, nem tudom értitek e mire gondolok.
Egy szó mint száz, arra jutottam, hogy a magam választotta blogvilág kihívásainak nem tudok eleget tenni. Aztán ettől kicsit rosszul is éreztem magam. Amolyan körön kívülinek és a jelek is ezt mutatják.
Ma reggel úgy ébredtem, hogy életemnek ezt az egyáltalán nem meghatározó részét is rendbe teszem. Magamban, magamnak, hogy ne kelljen aggódnom. Talán át is alakul a blogom. ( Ha ezen lehet még egyszerűsíteni) :-)
Szeretném ha SENKI nem értene félre. Vannak blogok ahová szinte minden nap bekukkantok pár percre, mert olyan csodálatos amit ott látok. Felüdít. És ezt sem fagyasztom be, talán minden marad a régiben épp csak arra jutottam, hogy le kell írnom: nem dől össze a világ -ez a blogos-ha a rosszul sikerült képeim vagy a gondolataim néha nem találnak "vevőre". De...talán éppen ezért arra is jutottam, hogy a gondolatokat meg kellene hagyni a hús -vér barátoknak a családnak. Amíg ugyan is leírom őket (a gondolatokat) vagy felerőlködöm a rosszul sikerült képeimet nem velük foglalkozom, pedig ők "válaszolnak".
Az Isten széke alatt blogomat nem folytatom. Majd ha ellenállhatatlan vágyat érzek akkor ide írok az építkezésünkről. Vagy oda? Rájöttem ez a mi házunk a mi életünk. Nem kell mindent és nem is lehet mindent megosztani másokkal.
Barbival közös blogunkat az olaszt viszont folytatom. Sőt egyre inkább szeretném:-) Aki egy picike kedvet is érez az jöjjön. Kata és Magdaléna ténylegesen ott állnak a blog mögött mint segítség. Tanítanak, segítenek önzetlenül.
Utólag visszaolvasva nem túl pozitív a poszt kicsengése, de hát ez van. Mondom, gondjaim vannak. de történnek jó dolgok is és abból azért több van.
Szép napot Mindenkinek!
